NAGY DÁNIEL

AUTÓVERSENYZŐ​

Új helyszínek, új menetrend

A 2018-ashoz képest teljesen megváltozik a TCR Europe versenynaptára. Új helyszínek és a tavalyihoz képest új menetrend is vár a mezőnyre. 

Egy évvel ezelőtt Franciaországban, a Paul Ricard versenypályán kezdődött a sorozat, majd a hollandiai Zandvoort és a belga Spa következett, az idény közepén jött a Hungaroring, az utolsó három helyszín pedig sorrendben Assen (még egyszer Hollandia), Monza és Barcelona volt. 

Ehhez képest idén ugyanúgy hét versenyhétvége vár majd a TCR Europe-ra, de teljesen más sorrendben. 2019-ben a Hungaroringen indul majd a móka április utolsó hétvégéjén, a WTCR-rel együtt.

A második megálló a Hockenheimring lesz, a harmadik helyszín Spa júniusban, majd júliusban a Red Bull Ring következik, augusztusban pedig Oschersleben látja vendégül a sorozatot. Szeptemberben Barcelonában rendezik az utolsó előtti versenyhétvégét, majd Monzában zárul a bajnokság. 

Kiesik tehát a Paul Ricard, Zandvoort és Assen, cserébe jön a Hockenheimring, a Red Bull Ring és Oschersleben is.

A TCR Europe 2019-es szezonja április 26-28-án a Hungaroringen kezdődik.

DANINAGY2019